Hófedte csésze

A következőkben sok-sok név, ami arra tanít, mennyi ember, irányzat együttműködése szükséges ahhoz, hogy valami új, eredeti jöhessen létre. 

A havas mázairól (megmaradó hó, vagy csillámló hótakaró ”残雪”釉 néven) ismert kerámiastílus a Hirashimizu, Yamagata prefektúrából.  Emitt film a yamagatai kerámiáról, és a havas tájról, ami ihlette. Rizsföldek, erdők, vulkánok télen elvarázsolt, hosszú ideig hótakaró alatt nyugvó táj és persze ONSEN!!!!!

 Yamagatától délkeletre az  Ou hegység mögött fekszik a fenyőkkel fedett Chitose-hegy. Ennek a hegynek a déli lábánál, dús vegetációval, bővízű forrásokkal tarkított gazdag természeti környezetben található Jyuka- ​​Hirashimizu, a Hirashimizu kerámia (Chitose kerámia) otthona, annak mai központja a Teiseiryū műhely.

A műhely eredete a Bunka-korba (文化 1804-1818) repít vissza minket, amikor a falu elöljárója Niwa Jizaemon meghívta a Hitachi tartománybéli Ono Tojihei keramikust, hogy kezdjen kísérleteket az ígéretes helyi Chitosayama agyaggal.  Ebben az időben a Soma Ōborisōma yaki (大堀相馬焼) kerámia volt piacképes és népszerű, ezért 1825-ben, Abe Kakuzaemon, a Soma keramikus közreműködését kérték ahhoz,  hogy egy új műhely építésével a Soma kerámiára emlékeztető darabokat kezdjenek gyártani. Csakhamar 6-7 új műhely épült a faluban, Omo pedig mindeközben sokféle kerámia hagyományt tanulmányozott és ötvözte az addig használt technikákkal. Igazi kísérletező, kutató központ alakult ki. Halála után 1835-ben barátja az Iwanami faluból származó Tojuro Ito, többek között  Yoshiro Tauchi, a Hotta birtok kormányzója segítségével különféle területek, így  Hizen, Aizu, Mikawa, és Owari keramikusait is meghívta, hogy további műhelyek építésével porcelángyártásba kezdjenek leginkább a Karatsuból ismert technikákat alkalmazva.  Kísérleteik ugyan sikerrel jártak, de az addigra már 30 műhelyre hízott Hiroshimizu kerámiaközpont komoly pénzügyi válságba került, a teljes csődtől a nagyúr patronálása mentette meg őket. A Hirosjhimizu végül a Yamagata kastély környéki területek kiemelkedő kerámiaközpontjává emelkedett és virágzott a késő Edo és a korai Meiji kor idején. A modernizáció aztán itt is  mindent megváltoztatott és amikor 1901-ben megnyitották az első vasútvonalat a 30 műhelyből már csak 5 működött. Ebben az időszakban a Ryunosuke család negyedik generációja, aki Minoban és Kutaniban tanult 1914-ben Kutani stílusú kerámiákat kezdett gyártani és folytatta a Hiroshimizu stílusú kutatásait és kísérleteit is. 1945-re a nagy vastartalmú helyi Chitoseyama agyag felhasználásával sikerült "gyöngyházfényű celadont" előállítania. A ma is népszerű karatsura határozottan emlékeztető Hiroshimizu tehát megannyi stílust ötvöző keramikusművész kutatásának, próbálkozásainak eredménye.

1949-ben Brammer professzor, a Michigan Egyetem professzora a Detroit Múzeum részére összeállított egy Hiroshimizu kollekciót, amit aztán kiállítottak az 1957-es milánói Kézműves Expon, onnan pedig meghívást kapott 1957-ben a brüsszeli Világkiállításra, ahol is Nagydíjat nyert. Ezt a stílust Nashi Celadonnak nevezték, de emellett más technikákat is alkalmaznak, mint a Zansetsu, Matte Shiroto, valamint hamumáz és Yakishime (banko).

Ryuhei Niwa